Visszatérő arcüreggyulladásra is: ezüstkolloid
Kedves ismerősöm megosztja velünk tapasztalatait:
Kedves ismerősöm megosztja velünk tapasztalatait:
Terméktapasztalatok:
![]() |
|
| A modernkor gyógyítási eredményeit a nyolcvanas évek végén jegyezte fel Dr. Robert O. Becker, aki egy személyben volt maga a beteg és a gyógyító. Állítása szerint a rákos sejtek nem pusztultak el a gyógyulás során, hanem regenerálódtak, majd visszatértek a normális sejtek sorába. Többen megerősítették azt az állítást, mely szerint az immunrendszer munkájának hanyatlása összefüggésbe hozható a test ezüsthiányával. Ha viszont testünk megfelelő mennyiségű ezüstöt tartalmaz, bármely sejt képes a regenerálódásra. Csökken a szervezetben jelen lévő gyulladás, és megmutatkoznak az antimikrobális, gombaellenes és antibiotikus hatás jelei. | |
|
A megfelelő mennyiségű kolloid ezüst hatására egy kiválóan működő második immunrendszer alakul ki a szervezetben. Fertőtlenítő és betegségmegelőző hatása mellett alkalmas már kialakult betegségek gyógyítására, illetve a gyógyulás elősegítésére is. Egyetlen ismert kórokozó organizmus sem képes megélni, ha az ezüstkolloid akár csak apró nyomokban, de jelen van a szervezetben. |
|
Nekem 3 pici gyermekem van.Születésük óta vallom:CSAK GYÓGYSZERT NE!
| Ezüstkolloid ismertető (1. rész) |
![]() |
DIÁKOK!
Szeretném felhívni a figyelmeteket egy kísérletileg igazolt
tényre!
AZOK A DIÁKOK,AKIK FOGYASZTOTTÁK AZ ARANYKOLLOIDOT,AZ AGYMŰKÖDÉST
SERKENTŐ HATÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐEN KÖNNYEBBEN TANULTAK, ÍGY A
VIZSGÁKON IS JOBBAN TELJESÍTETTEK.
Ez, ha hihetetlenül is hangzik, igazolt tény!
Hozzátenném saját konkrét tapasztalatomat is.
Az anyukám, aki egyébként elég feledékeny (62 éves), az izületei
fájdalmai enyhítésére fogyasztotta, és teljesen ledöbbenve mesélte
nekem, hogy amikor hivatalos levelet kellett írnia maga is
meglepődött, milyen gyorsan jöttek a gondolatai ( hozzáteszem ő
erről a "mellékhatásról" nem tudott)

Akit érdekel, keressen!Táborosiné Sallai Gyöngyi
sagyo33@citromail.hu MSN:sagyo33@hotmail.co.uk Skype:sagyo33
További termékeinket a www.yessplus.hu/H-08735 címen webáruházunkban megtekintheted!
Minden kedden és csütörtökön webkonferencia, itt a napi, aktuális információkról is tájékozódhatsz! Konferenciameghívó a " 8 órakor kezdünk..." bejegyzésemben!
1.
Minden kedden és csütörtökön Yessplus webkonferencia 20 órától!
Számomra nagyon megható volt, amikor a 80 éves S.Ottó bácsi kiállt az áprilisi Yessplus rendezvényen, hogy többek mellett ő is elmondja saját terméktapasztalatát.
Körülbelül 25 éves problémánk látszik megolldódni,mindössze 1 üveg aranykolloid fogyasztása után!
Ezüstkolloid
Meghívó
"Bár az ezüst kolloid dobozán is szerepel, hogy
6 évnél fiatalabb gyermekek számára nem javasolt,én mégis tettem
egy kisérletet. 3 éves kislányom szinte állandóan meg volt
fázva, vagy köhögött. El kezdtem adni napi 2*20 cseppet az
oldatból azóta semmi baja sem volt. Fantasztikus.
Hónapok óta teljesen tünetmentes. Folyamatosan adom neki 1*20
cseppet azóta is. Úgy működik nála, mint egy másodlagos
immunrendszer. Köszönjük ezt a Csodaszert!"
Pánikbetegség és depresszió
Friss hozzászólások
Mó - több éve
Köszönöm! bár, regiszrálni nem akartam:)
Bejegyzés: Édesanyámnak bevált: az aranykolloid
Mó - több éve
Én szeretnék ilyet, anyám gerincbántalmakkal (is) küzd.
Bejegyzés: Édesanyámnak bevált: az aranykolloid
1. 3 hónapos volt a lányom, mikor rajta is, mint a nővérein elkezdtek megjelenni az ekcémás foltok az egész testén. Az ezüst kolloidon rajta van hogy 8 év alatt nem alkalmazható ezért előbb ko...
Allergia Stop kenőcs Ár: 4500 Ft Pont: 7.5 pont Kiszerelés: 20 ml Szoktassa le szervezetét a pollen-allergiáról! Az allergia ellen nem csak erős szteroidokkal, anti-hisztamin készítm...
"3 hónapos volt a lányom, mikor rajta is, mint a nővérein elkezdtek megjelenni az ekcémás foltok az egész testén. Az ezüst kolloidon rajta van hogy 8 év alatt nem alkalmazható ezért előbb konz...
Édesanyám egész életében fizikai munkát végzett, mellette felnevelt 4 gyereket.Nem csoda hát, hogy kb. 25 éve rendszeresen visszatérő mozgásszervi, izületi és gerincbántalmai vannak.A sok hason...